A cím az impresszionizmus képviselőinek egy festőcsoportjára utal : Vadak.

Látva, hogy Mau minden ébren töltött pillanatát Igazda társaságában tölti - Asza sosem hízelgett úgy, mint ő -, nem látom reményét, hogy valaha is majd az én simogatásomra vágyik. Ezért azt találtuk ki, hogy Miát magunkhoz édesgetjük valahogy, hogy ő a mi cicánk legyen. Mondjuk, ezt nem segíti, hogy tegnap este, lefekvéskor nem vette észre a családfő, hogy az ágyán alszik, ezért véletlenül megrúgta.

Nem tudom, mennyire jön át az irományaimból, de ezek a mauk azért nem teljesen olyanok, mint a házimacskák, hanem szinte vadállatok. Persze, megszelídített vadállatok, de nem állnak a háziasítás olyan fokán, mint az előbbiek. Asza például, amikor este lefeküdtem, a fejem mellé feküdt, dorombolt, én pedig az illatos bundájába fúrtam az arcomat, vagy egészen közel húztam magamhoz. Kb. 20 perc múlva a lábamhoz gömbölyödött, és hajnalig ott maradt. (Vagy 10 évig hangtalanul dorombolt, úgy ellenőriztük, hogy a torkára tettük az ujjunkat, és figyeltük hogy rezeg-e.) Ezek a mauk még távol állnak ettől. Néha elképzelem őket ilyen helyzetekben, de aztán gyorsan elhessegetem a gondolatot, mert annyira valószínűtlen. Olvastam, hogy a bengáli macskák egy része sosem fekszik a gazdája ölébe, örülnek a gazdik, ha engedi magát megsimogatni a cicájuk. Remélem, mi nem ilyen példányokat fogtunk ki!  Mivel én nem tudok odamenni hozzájuk, csak akkor tudom megsimogatni őket, ha ők jönnek hozzám - erre még nem volt példa -, vagy ha valaki előtte az ölembe teszi őket. Pontosabban Maut, mert Miát még mindig nem lehet kézbe venni. De nem vagyok elkeseredve, elvégre a kis hercegnek sem ment gyorsan a szelidítés. És csak nézni őket is öröm, bearanyozzák a napjaimat.

Viszont Aszával ellentétben nem tartják rettegésben a vendégeket - erről éppen a mauk adományozója is tudna mesélni, amikor kisebbik fiát az asztal alatt orvul elrejtőző Asza megtámadta, véresre karmolva rövidnadrágos lábát. Az is legendás eset volt, amikor egy vendég a fürdőszobában rekedt, mert a mosógép tetején őrködő Asza nem engedte kijönni onnan. Telefonált nekünk, hogy mentsük meg, mert a szobában nem hallottuk a kiabálását. Emlékezetes, amikor nyaralni mentünk, és csak fiunk és a barátnője voltak otthon. Amikor mindketten a lakásban voltak, Aszát kenyérre lehetett kenni. Amikor viszont csak a barátnő, Asza gonosz manóvá változott, olyannyira, hogy külön szobába kellett zárni. Az alábbi képen - az első, miután hozzánk került Asza - még nem mutatta ki a foga fehérjét:

A mauk akaratlagosan még egy karmolást sem ejtettek rajtunk. Olyan volt, hogy igazda kézből etette Maut, aki véletlenül ráharapott az ujjára. A foga nyomán átmenetileg lett egy lyuk a körmén. Nagy megkönnyebbülés, hogy nyugodtan lehet vendégeket fogadni. Asza idejében, ha belépett hozzánk valaki, rögtön elhadartam neki egy használati utasítást Aszához, hogy ne nézzen a szemébe, ne próbálja simogatni, másképp veszélybe kerülhet a testi épsége - élete:-). A családfő mondta is, hogy ezzel csak megijesztem a vendégeket, de ha nem tájékoztattam a potenciális áldozatokat, végig attól rettegtem, mikor támadja meg őket.Mau elégedetten terpeszkedett a fűtőtest közepén. Amikor Mia odament, hogy ő is melegedjen, nem húzódott arrébb, hogy a testvére jobban elférjen mellette. Hiába, az erőforrásokért még ilyen kedvező életkörülmények között is meg kell harcolni!

A cím az Edda együttes fénykorában megjelent szám szövegéből való.

Mivel igazda szobája túl messze van tőlünk ahhoz, hogy meghallja ha kiabálok neki - főleg ha gépezik és a fején van a fejhallgató -, rendszeresítettünk egy walkie talkie-t, és azon keresztül szólunk neki. Tegnap viszont az ő készüléke ki volt kapcsolva, ezért nem hallotta hogy hívom. Miután rájöttem erre, kiabálni kezdtem neki, de ezt a fenti okok miatt nem érzékelte. Ekkor az egyik mau nyávogva hívni kezdte őt és elindult az előszoba felé. Igazda követte, és az előszobából már meghallotta a hangomat. Úgyhogy a hős mau segített nekem. Erről eszembe jutott egy történet a hetvenes évekből, az egyik alsós olvasókönyvemből, melyben a cica úgy mentette meg gazdáit a lakástűzben való bennégéstől, hogy nyávogásával felébresztette őket.

 Igazda feltette Maut az éjjeliszekrényre helyezett nagy doboz tetejére, ahol egy pók hálója feszült a sarokban. Mau azonnal meglátta, belekapva a hálóba szétszaggatta azt, és kiette belőle a befogott rovarokat. A pók menekülni kezdett, de Mau, a nagy vadász, hirtelen lecsapott, és őt is befalta.

Gyakran azért hívom be Igazdát a nagyszobába, mert tudom, hogy a nyomában hamarosan megjelennek a mauk is. Amíg itt van, beszélgethetek vele, és a maukat is láthatom. Amióta nálunk vannak a cicák, határozottan több az interakcióm Igazdával is. Az egész családot összehozzák, gyakran mindenki a kanapén ül a nagyszobában, és csodálja őket. Közben persze szóba kerül mindenféle téma. Ha Igazda kimegy a helységből, sajnálatos módon fél percen belül követik a mauk, akármit is csináltak előtte. Tegnap Mau a toronyban - a karácsonyra kapott kuckós alvó alkalmatosságban - aludt, de mivel Igazda itt ült a kanapén, egy idő után nem bírta tovább, és átjött hozzá, hogy dorombolva az ölébe gömbölyödjön egy kis simiért - simogatásért. Amikor eléggé feltöltődött, visszament aludni a toronyba. Egyértelmű, hogy Mau a fenti történet hőse, mert csak ő hajlandó efféle cselekedetre. Miát hébe-hóba meg tudjuk már simogatni, de nagyon le van maradva.

 Karácsony előtt néhány nappal kaptam egy gyönyörű virágcsokrot, melyet időnként leraktunk a földre, hogy a székemből is csodálhassam. Mivel a hely a mauk megszokott vaduló útvonalában volt, gyakran mászkáltak a közelében, de teljesen negligálták, meg sem szagolták. Nekem ez nagyon fura volt, mert eddigi macskáim mindegyike nagyon érdeklődött a virágok iránt. Rendre rágcsálták, felborították a vázát, alapélményem, hogy macskás házban nem lehet csak úgy az asztalra tenni élő növényeket. Az érdeklődés hiánya miatt megváltoztattuk eredeti tervünket, miszerint valahogy ki kellene kötni a karácsonyfát, hogy ne tudják felborítani. Már ki is adtuk a feladatot mérnök fiunknak, hogy találja ki, hogyan kellene kiviteleznünk a fentieket. Végül nem tettünk semmilyen megelőző intézkedést, de azt azért nem mondom, hogy nyugodtan nézem, amikor randalírozásuk nyomán rázkódik a fa. Amúgy, valóban külőnősebben nem érdekli őket, viszont hancúrozásaik útjába esik, így rendszeresen arra eszmélünk, hogy vészesen rezegnek az ágak, vagy levert díszekkel játszanak. Szerencsére eddig csak nem törékeny díszeket piszkáltak le. Olyan is volt már, hogy az egyik maut a fáról kellett leparancsolni, de mivel még nagyon kicsi a súlya, ezt sem sínylette meg a fenyő.

Tegnapelőtt nagyon nyávogott az egyik mau az egyik pótgazdájának. A megszólított odament hozzá, a mau pedig elindult a fürdőszoba felé, és megállt a macskaalom előtt, így jelezve, hogy ki kellene cserélni azt. Másnap reggel az ablak előtt nyávogott, hogy kinyissuk neki. Jó lenne, ha így figyelmeztetne máskor is, és nem nekünk kellene kitalálni, hogyan tegyük zökkenőmentesebbé a napjaikat.

Egy macskatartónak alapélménye, amikor reggel rámenősen ébreszti a cicája - ezt a jelenséget az is ismerheti a Garfield és a Simon's cat (nagy kedvencem) című rajzfilmekből, aki nem él együtt macskával -, hogy végre reggelit kapjon. Én is megtapasztaltam ezt, de az utóbbi időben mentesültünk ezalól. Asza csak dorombolva  a mellkasomra feküdt, max. hegyes kis lábaival végigsétált alvó fiunkon, hogy felébressze, de csak akkor kezdett el nyávogni, amikor már valaki a konyhában téblábolt. Többször előfordult, hogy annyira visszafogottan kért reggelit, hogy elfelejtettünk adni neki, mert azt hittük, valaki már megetette. Reggelente végigkérdeztük egymást, hogy kapott-e már valakitől. Persze arra is rászokott, hogy átverjen minket, és akkor is eljátszotta hogy éhes, amikor már megreggelizett. Ilyenkor repetázott. A mauk még Aszát is felülmúlják: csendben várnak az előszobában, és csak akkor kezdenek el nyüzsögni, amikor meglátják igazdájukat, legyen ez akár 9 órakor. Nyilván belőlünk fakad, hogy a macskáink ilyen türelmessé válnak, mert például anyukám cicáinak mindegyike már hajnalban, ellentmondást nem tűrően kérte az első reggelijét - meg is látsz(ik)ott rajtuk.

Asza soha nem tekerte maga köré szép, az átlagosnál hosszabb farkát, mindig maga után lógatta, ha leült. Annak ellenére nem tett le erről a szokásáról, hogy többször ráléptünk a farkára. A mauk viszont szorosan maguk köré tekerik, az egyik rendszeresen ráfekszik, hogy elől csak a vége lóg ki alóla. Olyan vékony farkuk van - főleg Maunak -, mint egy patkánynak, és amikor felborzolják a szőrüket és megvastagítják a farkukat, akkor olyan vastag, mint más macskának normálisan.

Az előző posztban írtam arról, hogyan szoktatjuk a maukat arra, hogy mindig van a tálkájukban száraztáp. Nos, ez a próbálkozás hamvába holt, felfüggesztettem, mint Zimbardo a börtönkísérletet, amikor az első éjszakai  dorbézolás után előgurult Mau. Akkora volt a hasa, mint egy mindenórás kismamának, akinél bármikor beindulhat a szülés. Pedig még nem is ivarérett. A ragadozóknak biztosan látványosan meg tud nőni a hasuk egyik napról a másikra, de ha ez nálunk embereknél így történne, sokkal gyakrabban hallanánk ismerőseinktől azt a kellemetlen  kérdést, hogy mikorra várható a baba. A válások száma is megugrana a nagy ünnepek után, amikor a családi ebédek és vacsorák következtében jócskán megnőne a feleségek derékbősége. Ámultam, hogy így is fel tud ugrani az asztalra. A gyerekeknek is szóltam, hogy óvatosan emeljék fel, nehogy megnyomják a hasát, és kihányja ezt a bőséges, de végül csak egyszeri vacsorát. Érdekes, hogy Mia hasa nem lett olyan nagy, mint Maué, nyilván náluk is vannak szerencsésebb alkatúak is. Másnap reggelre fellélegezhettem, mert leapadt a pocakjuk.

Legkisebb gyerekünk Aszával álmodott. Boldog volt, hogy újra találkozhatott vele. Én is álmodtam már olyat, hogy utána minden reálisnak tűnt, az érzések, a gondolatok, a képek. Volt, hogy álmomban elbúcsúzott tőlem valaki, aki valójában már meghalt. Aztán azon gondolkodtam, hogy ez pontosan olyan, mintha valóban megtörtént volna. Olyan történeteket élhettem át álmomban, amelyek a való életben sosem fognak megtörténni velem. De én így is tudom, milyen megtapasztalni őket. mert nem lehetett megkülönböztetni az álombeli élményeket a valóságtól, ahogy az Inception - Eredet - című filmben is történt. Kicsit irigykedtem ezekért az Aszás élményekért, és csak remélhetem, hogy egyszer én is  találkozhatok majd így vele. "Az álom Isten elfelejtett nyelve."

  Aszának extrém selymes volt a bundája. Kölyökkorából nem emlékszem, hogy rácsodálkoztam volna, úgyhogy valószínűleg akkor még nem volt ilyen különleges. A mauknak másképp selymes, inkább bársonyos, főleg a rövidebb szőrű MaunaK. Ránézésre is olyan mint a bársony. Amikor felmerült, hogy ismét lesz cicánk, gondoltam, ilyet nem könnyen találnék, úgyhogy valószínűleg a következő cicánk nem lesz ilyen puha. De így most mégsem kell lemondanunk erről az élményről.

  Néhány napja az egyik gyerek a kanapén hagyta a kiflijét, amelyben egy virsli is lapult. Egy hirtelen mozdulattal az egyik mau kikapta a virslit a kifliből, és a kanapé alá szaladt vele. Még sosem lökték arrébb a kanapét a fiúk ilyen gyors mozdulattal, mint akkor, hogy visszaszerezzék az ételt. A határozott szándékot látva a bűnös mau sorsára hagyta zsákmányát, és elmenekült. Így némi tisztogatás után veszteséggel ugyan, de fogyaszthatóvá vált a virsli nagy része.

 Megtudtam, hogy az előző helyükön mindig volt kirakva száraztáp a tálkájukba, ezért kitaláltuk, hogy mi is bevezetjük ezt a szokást. Talán így nem lesz számukra annyira motiváló a magára hagyott konyha, így nem fognak annyit lopni. Az este kirakott nem kis adagot kb. 20 percen át folyamatosan ették, reggelre el is fogyott. Amikor éjszaka mászkáltak, a hasukon egyértelműen látszott, hogy nem a szokásos mennyiséget kapták. Meglepődtünk, hogy ennek ellenére ugyanolyan vehemenciával reggeliztek, mint az előző napokban. Úgyhogy nem egy nap alatt fogjuk átszoktatni őket.

 Etetéskor 2 lépésre egymástól leteszünk egy-egy tálkát, amiben általában nedves macskakaja van. Evéskor hagyják magukat simogatni, és ezt ki is használjuk. Eddig a gyorsabb evő amikor végzett, átszaladt a másik tálkájához, hogy besegítsen az étel elfogyasztásába. Kivéve, amikor nyers húst kapnak, mert olyankor megvadulnak, morognak és habzsolnak, mint a vadállatok. Tegnap a falánkabbik szépen leült a másik háta mögé és megvárta, amíg az elfogyasztja a vacsoráját. Csak utána ment oda, hogy maradékok után kutasson.

A két fülük közötti fekete csíkok mindig az Üvegtigrisből arra az emberre emlékeztetnek, aki mindig mást kért a hot-dogjába, neki volt úgy hátrafésülve a kopasz fejére a sötét haja, ahogy a mauk csíkjai a fejükön. 

Nagyon sokat játszanak együtt a mauk, imádom nézni őket, ahogy levadásszák egymást. Mivel még sosem volt 2 kiscicám egyszerre, nem tapasztaltam meg, hogyan játszanak ilyenkor. Városi gyerekként nem találkoztam kiscicákkal. Már anyukaként egyszer bekéredzkedtem egy ismerősékhez, ahol nemrég kiscicák születtek, hogy megnézzem őket, mert még sosem láttam kétheteseket.

Csak erős idegzetűeknek! Aki éppen eszik, ne olvasson tovább! Egyik délelőtt arra eszméltünk, hogy az egyik mau a legkisebb fiú ágyára intézte nem igazán szilárd székletének ürítését. A halmazállapot a sok nem nekik való étel fogyasztása miatt lehetett ilyen. Később ez a cselekedet megismétlődött a parkettára is. A macskatartás árnyékos oldala.

 Azért döntöttem úgy, hogy blogírásba kezdek a bengáli cicáinkról, mert infókat keresve - az interneten - arról, hogyan szoktassam pórázon sétálásra a maukat, nem találtam semmi érdemlegeset. Akkor majd megírom én a tapasztalataimat. (Ez csak tavasszal lesz aktuális.) Plusz, több embernek is be akartam számolni róluk, de rájöttem, egyszerűbb egyszer leírnom ide a mondanivalómat. És mivel eléggé grafomán vagyok, nem esik majd nehezemre időnként hírt adnom róluk.
 Amióta az eszemet tudom, macskamániás vagyok. Ezt a tulajdonságomat sikeresen átörökítettem a gyerekeimre is. 7 éves korom óta - kis szünetekkel - vannak szobacicáim. Előző cicánk, Asszaszin, 13 évesen, augusztus végén, egy költözés után néhány nappal, álmában halt meg. Legkisebb fiunk vele nőtt fel, 2 és fél éves volt, amikor Asza hozzánk került egy istállóból, a széna közül, egy etető-alkalmatosságból. Viccesen szoktuk volt mondani, hogy jászolban született, mint Jézus. Egy keresztelő vendégei voltunk egy tanyasi vendéglőben. Két fogás között kimentünk körülnézni az istállókban, akkor találtuk ott Aszát egykeként, az anyukájával. (A kép az istállóban készült, amikor először találkoztunk.) Túl kicsi volt ahhoz, hogy elhozzuk, ezért lefoglaltuk, és néhány hónap múlva visszamentünk érte. 2 hónapja volt, hogy eltemettük, amikor egy barátunktól kaptunk két lány - egy testvérpár - bengáli kiscicát. Asza után lelkileg arra treníroztam magam, hogy majd egy menhelyről örökbefogadunk egy cicát. Még az is felmerült, hogy elhozzuk a legcsúnyábbat. Ehelyett megkaptuk a legszebbeket. Máig néha lelkiismeret-furdalásom van, hogy végül nem a tervünk szerint alakultak a dolgok. Ez nem jelenti azt, hogy ne lettem volna boldog, amikor tudomásomra jutott, hogy hozzánk kerülnek a mauk. Bevésődött az emlékezetembe, ahogy ülünk az autó hátsó ülésén - amikor elhoztuk őket -  időnként bekukucskálunk a közénk helyezett macskahordozó résein, hogy megnézzük, éppen mit csinálnak. Kivételes órák voltak. Sosem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen különleges cicánk lesz. Ráadásul kettő.
  Ez kb. egy hónapja - 3 hónaposak voltak akkor - történt. Az első éjszaka sokat nyávogtak, ráadásul nagyon hangosan. Később rájöttünk, hogy csak Mia nyávog olyan orbitális hangerővel - szinte ordít -,  Mau kimondottan visszafogott. Megijedtünk, hogy ezután így telnek majd az éjszakáink, de szerencsére ez többet nem ismétlődött meg.

 Lassan kezdtek szelídülni, az egyik - Mia - máig nagyon félénk, alig engedi, hogy megsimogassuk. Mau viszont dörgölőzik, dorombol. Kezdetektől egyik gyerekünk eteti és almozza őket, hogy őt tekintsék gazdájuknak. Úgy mennek utána, mint a kiskutyák. Ha feláll és kimegy a szobából, mindent félbe hagynak és követik. Néhány napja például, egyik gyerekünk - elítélhető módon - a szobában vacsorázott, ezért az egyik mau folyamatosan keringett körülötte, arra várva, mikor lankad a figyelme kicsit, hogy ő is belekóstolhasson a finomságokba. Ekkor a mauk igazdája (igazi gazda), felállt a kanapéról és elindult a szobájába. Erre a mau felkapta a fejét, és - elfeledkezve a finom falatokról - szaladt utána. Ez nem egy különleges történet egy kutyatulajdonosnak. De minden macskatartó tudja, hogy a macskák értékrendjében semmi nem kerülhet az étel elé, a gazda meg főleg nem.
 Eredetileg azt szerettük volna, ha egyáltalán nem mennek fel az asztalra a konyhában, készültünk rá, hogy majd így neveljük őket. De aztán annyira magától értetődően másztak fel a konyhaasztalra meg a pultra, hogy esélyünk sem volt rá, hogy megakadályozzuk őket ebben főleg, hogy olyankor ott sem voltunk. Úgyhogy loptak már fél kiflit a hátizsákból, tartármártást az asztalról, a tálból, vagy leverték a tésztás lábos tetejére tett tányért, hogy falatozhassanak belőle. Meglepően erősek, már 5 tárgyat eltörtek ilyenkor. Legalább kicsit rendre szoktatnak bennünket. Egyszer a csípős pörköltet fedetlenül hagytuk a tűzhelyen, mondván, úgysem szeretik a csípőset. Ehhez képest Mau morogva ette a szobában az ellopott falatot. De lopott már a félig nyitva hagyott sütőből sütőtököt - erre végképp nem számítottunk, ki is hányta másnap. Nagy kedvencük a kenyér, bár azt olvastam, hogy nem jó nekik a glutén. Gyakran maradnak az ebédlőasztalon kenyérdarabok, azt ők rendre el is viszik, úgyhogy ezentúl gondosan el kell pakolni onnan minden élelmiszert. És persze minden elől hagyott tányért tisztára nyalnak. Amióta itt vannak, gyakran van riadó, amikor is valami zajt hallunk a konyhából, ezért ki kell szaladni, hogy ellenőrizzük őket.
Ellentétben Aszával, ők nem ijednek meg a hangos zajoktól. Össze sem rezzennek. Felmerült bennem, hogy talán nem hallanak. De amikor láttam, mennyire felfigyelnek a hangfalakra, ha bekapcsoljuk a zenét, elvetettem ezt. Az előbb, amikor elindítottam a fenti videót - hallva saját nyávogásukat -, azonnal megjelentek.
 Végére hagytam a feketelevest. A második naptól kezdve, hogy idekerültek, rendszeresen odapisiltek valamelyik ágyra vagy kanapéra. 2 alomtálca van, tiszta, illatmentes alommal. Volt olyan, hogy az egyik nem vette észre, hogy a fiunk az ágyában alszik, és lepisilte a pizsamáját. Kétségbeesetten írtam a problémáról az egyik bengális Facebook csoportba. Az alábbi képet látva merült fel az egyik tagban, hogy talán atkás a fülük. Miután az állatorvos kitisztította a fülüket - nem voltak atkák, de nagyon koszos volt - szinte megszűnt a probléma. Azóta csak egyszer-kétszer fordult elő. Úgy tűnik eltűnőben van (remélem).