Karácsony előtt néhány nappal kaptam egy gyönyörű virágcsokrot, melyet időnként leraktunk a földre, hogy a székemből is csodálhassam. Mivel a hely a mauk megszokott vaduló útvonalában volt, gyakran mászkáltak a közelében, de teljesen negligálták, meg sem szagolták. Nekem ez nagyon fura volt, mert eddigi macskáim mindegyike nagyon érdeklődött a virágok iránt. Rendre rágcsálták, felborították a vázát, alapélményem, hogy macskás házban nem lehet csak úgy az asztalra tenni élő növényeket. Az érdeklődés hiánya miatt megváltoztattuk eredeti tervünket, miszerint valahogy ki kellene kötni a karácsonyfát, hogy ne tudják felborítani. Már ki is adtuk a feladatot mérnök fiunknak, hogy találja ki, hogyan kellene kiviteleznünk a fentieket. Végül nem tettünk semmilyen megelőző intézkedést, de azt azért nem mondom, hogy nyugodtan nézem, amikor randalírozásuk nyomán rázkódik a fa. Amúgy, valóban külőnősebben nem érdekli őket, viszont hancúrozásaik útjába esik, így rendszeresen arra eszmélünk, hogy vészesen rezegnek az ágak, vagy levert díszekkel játszanak. Szerencsére eddig csak nem törékeny díszeket piszkáltak le. Olyan is volt már, hogy az egyik maut a fáról kellett leparancsolni, de mivel még nagyon kicsi a súlya, ezt sem sínylette meg a fenyő.

Tegnapelőtt nagyon nyávogott az egyik mau az egyik pótgazdájának. A megszólított odament hozzá, a mau pedig elindult a fürdőszoba felé, és megállt a macskaalom előtt, így jelezve, hogy ki kellene cserélni azt. Másnap reggel az ablak előtt nyávogott, hogy kinyissuk neki. Jó lenne, ha így figyelmeztetne máskor is, és nem nekünk kellene kitalálni, hogyan tegyük zökkenőmentesebbé a napjaikat.

Egy macskatartónak alapélménye, amikor reggel rámenősen ébreszti a cicája - ezt a jelenséget az is ismerheti a Garfield és a Simon's cat (nagy kedvencem) című rajzfilmekből, aki nem él együtt macskával -, hogy végre reggelit kapjon. Én is megtapasztaltam ezt, de az utóbbi időben mentesültünk ezalól. Asza csak dorombolva  a mellkasomra feküdt, max. hegyes kis lábaival végigsétált alvó fiunkon, hogy felébressze, de csak akkor kezdett el nyávogni, amikor már valaki a konyhában téblábolt. Többször előfordult, hogy annyira visszafogottan kért reggelit, hogy elfelejtettünk adni neki, mert azt hittük, valaki már megetette. Reggelente végigkérdeztük egymást, hogy kapott-e már valakitől. Persze arra is rászokott, hogy átverjen minket, és akkor is eljátszotta hogy éhes, amikor már megreggelizett. Ilyenkor repetázott. A mauk még Aszát is felülmúlják: csendben várnak az előszobában, és csak akkor kezdenek el nyüzsögni, amikor meglátják igazdájukat, legyen ez akár 9 órakor. Nyilván belőlünk fakad, hogy a macskáink ilyen türelmessé válnak, mert például anyukám cicáinak mindegyike már hajnalban, ellentmondást nem tűrően kérte az első reggelijét - meg is látsz(ik)ott rajtuk.

Asza soha nem tekerte maga köré szép, az átlagosnál hosszabb farkát, mindig maga után lógatta, ha leült. Annak ellenére nem tett le erről a szokásáról, hogy többször ráléptünk a farkára. A mauk viszont szorosan maguk köré tekerik, az egyik rendszeresen ráfekszik, hogy elől csak a vége lóg ki alóla. Olyan vékony farkuk van - főleg Maunak -, mint egy patkánynak, és amikor felborzolják a szőrüket és megvastagítják a farkukat, akkor olyan vastag, mint más macskának normálisan.