Anno volt egy kedves szomszédunk, akinek volt egy kijárós cicája. Az ő szájából hangzott el a fenti mondat, amikor Maxi nevű cicajáról beszélgettünk. (Egy másik cicáját - Bercit - a szemünk láttára ütötte el egy autó. Mi temettük el a ház mögötti parkos részen.) Hamarosan kertes házba költözünk, és bár ott csak felügyelet mellett szándékozunk kiengedni a maukat a szabadba, mégis előre félek, hogy majd elszabadulhatnak. Van néhány rossz tapasztalatom: például, amikor gyerekkoromban Dorombi cicámat kirándulni vittük a Börzsönybe. Szabadon engedtük egy tisztáson, ő pedig azonnal felszaladt a legközelebbi fára. Néhány óra múlva már azon gondolkodtunk, hogy apukám felmászik érte, amikor végre sikerült párizsival lecsalogatni. De földszintes házban legalább nem sérülnek meg, ha kiesnek az ablakon. Asza a szüleimnél egyszer leesett a 3. emeletről úgy, hogy az ijedtségen kívül nem lett baja. Mi akkoriban tetőtéri lakásban laktunk, ahol az is megesett, hogy a lakás egyik oldalán kiment az ablakon, és a másik oldalon jött be. Vagy nem tudott beugrani a másik oldalon, mert zárva volt az ablak, ezért arra eszméltem, hogy az ablakon kívül zörög, mert be akar jutni. Mire kinyitottam az ablakot, lecsúszott a tetőn, és eltűnt. Azt hittem leesett, de amikor sikerült rést nyitni az ablakon, hirtelen felbukkant, és beugrott a lakásba. Eldobta magát a padlón, és mosakodott, mintha mi sem történt volna. 

Tegnap az egyik mau ellopott egy nagy darab sajtot, mint a holló a mesében, és jócskán megdézsmálta. Nem sokkal később kihányta az egészet. Elgondolkodtam, vajon miért lopnak olyan kaját, ami árt nekik. Talán a vad leopárdmacska gének arra sarkallják őket, hogy minél több élelmet szerezzenek, a bengáli túltenyésztett házimacska gének miatt pedig kényes a gyomruk, ezért nem tudják megemészteni az ellopott táplálékot. És ez a két különböző örökség nincs összehangolva. Vajon egy idő után rá fognak jönni, hogy mit nem érdemes megenniük? Remélem!

Az előzőekben értekeztem arról, hogy milyen kicsi Mau. Néhány napra rá feltűnt nekünk, hogy egy éjszaka alatt annyit nőtt, hogy szinte akkora lett mint Mia. Ez nem csak egy illúzió, mindannyian ezt tapasztaljuk. Ha messziről látjuk, könnyen összekeverjük őket. A füle sem látszik már olyan aránytalanul nagynak. Viszont arcról már könnyedén meg tudjuk őket különböztetni, mint az egypetéjű ikreket az anyukájuk. Szóval Erich Kästner: A két Lotti című története - amikor az addig egymásról nem tudó két iker cserél egymással, és nem az eredeti szülőjéhez megy haza a táborból, és senki sem ismeri fel őket - nem tűnik reálisnak. Mivel úgy gondolom, hogy "A két Lotti" a mai generációknak már nem annyira közismert, mint nekünk volt, egy mondatban összefoglaltam a tartalmát. Még néhány hét, és nem értjük majd, hogy mások szemében miért tűnnek olyan egyformának. 

Igazda kitalálta, hogy mivel annyit szaladgálnak ezek a mauk, kellene nekik egy mókuskerék. Poénból rákerestem a neten, és döbbenten tapasztaltam, hogy létezik ilyen. Az ára viszont csillagászati, úgyhogy marad a macskapeca.

Már a kezdetekkor megállapítottuk, hogy a mauk mellső lábainál kanyarodó csíkok a részben kakaós kalácsokra emlékeztetnek. Szoktuk is Kalácsnak nevezni őket. Íme:

A hétvégi Forma 1 futamot nézve feltűnt, hogy Mau előszeretettel nézi a száguldó autókat a tévében. Vicces lenne, ha hétvégente együtt néznék a versenyt Igazdával. És nyávogva hívná ki a szobájából, amikor kezdődik a közvetítés :-)