"Bon appétit! - dit le léopárd au guépárd. Et le guépárd mange la giráfe."   Ezt a szöveget még ifjúkoromban alkottam egy barátommal, aki jól tudott franciául. A kiindulás az volt, hogy a zsiráf szó franciául is ugyanúgy hangzik, mint magyarul. Kerestünk hozzá még hasonló állatneveket, melyekben van "r" betű - mert azt olyan viccesen lehet kiejteni franciául -, és kiegészítettük néhány egyszerű francia szóval, amit én - aki nem beszélek franciául - is meg tudtam jegyezni.

Azon a meglepő viselkedésen gondolkodtam, hogy a mauk nem kérnek reggelit. Miért nem? Talán azért, mert ők a háziasítás terén nincsenek olyan közel hozzánk, mint azok a társaik, akikkel az utcán is találkozhatunk. Mintha nem is tőlünk várnák az ételt. (És folyton azon munkálkodnak, hogy ők maguk megszerezzék.) Pedig, amikor reggel Igazda kijön a szobájából, nagyon dörgölőznek a lábához, de ha nem kapják meg amire várnak, azt is egykedvűen fogadják. Nem nyávognak, és nem járkálnak idegesen fel s alá. Délutánra azért már látszik a viselkedésükön, hogy valami nem stimmel, de akkor sem olyan rámenősek, mint egy sima házimacska lenne ilyenkor. 

Amikor hozzáértem Asza szép. hosszú farkához, általában odakapott és idegesen kirántotta a kezemből. A mauk nem így reagálnak erre, hanem egykedvűen hagyják. Ők sem tartják hozzájuk tartozónak, játszani kezdenek vele, ha éppen mozgásban van.

Elnézve Maut, hogy milyen kicsi - az állatorvos is alig akarta elhinni, hogy már 7 hónapos -, arra jutottunk, hogy talán sosem fog felnőni igazán. Fura, hogy még mindig olyan nagyok a fülei a fejéhez képest, mint a kiscicáknak szokott lenni. A tekintete olyan, mint egy kölyökmacskának. Tegnap vadul játszott a macskapecával - ez az elnevezés nagyon tetszik Igazdának - miközben érettebb testvérkéje csak úgy elsétált mellette. A jövőben majd figyeljük, hogyan fejlődik tovább, de nem lenne ellenünkre, ha ilyen kiscicás maradna.

Amikor megláttam a lenti fotót, rögtön eszembe jutott egy kép Joy Adamson: A pettyes szfinx című könyvéből, mely egy általa Kenyában felnevelt gepárdról szól. Akkoriban a gepárd volt a kedvenc állatom, érdekes, hogy a férjemnek is. Gyerekkoromban, mint macskamániás, szerettem a könyveit, sokat nézegettem a képeket benne. Azokban az időkben csak könyveket lapozgatva juthattunk fotókhoz egzotikus vidékekről. Az idősebbek talán ismerik a nevét, mint az Elza-könyvek szerzőjét, melyek egy általa felnevelt oroszlánról szólnak. Később környezetvédő lett Afrikában. Megrendített a halála, mivel Kenyában egy volt alkalmazottja ölte meg.