A cím egy népi mondóka - egy kiszámoló - egyik sora: 

                                                                                                                                                                                         Az elmúlt napok esőzései próbára tették a maukat is. Éppen kint voltak, amikor leszakadt az ég. Maunak még éppen sikerült beszaladnia a házba, de Mia kint rekedt. Amikor elállt az eső, csuromvizesen került elő valahonnan. Egy másik nap pedig fel sem tűnt, hogy Mau egy egész napra eltűnt - mivel ugyanúgy néznek ki, azt hittük, mindkettő a lakásban sétálgat, közben pedig mindig csak Miát láttuk. Sötétedéskor mindig begyűjtjük őket, és azzal jelezzük, hogy már nem mehetnek ki, hogy behúzzuk a függönyt az ajtó előtt. Igen ám, de Mau akkor sem került elő, amikor a táljukat kocogtatva hívtuk őket, pedig ez mindig beválik. A szomszéd telekről is meghallják, és izgatottan kocognak vissza a házba. Végül két fiú kiment, hogy megkeresse őt. Mia - aki már bejött - közben türelmetlen hangokat adott a tálka zörgését hallva. Aztán meglátták a hivatali épület egyik ablakában, bentről nyávogott Mau - persze nem lehetett hallani. Vagyis egész napra bezártuk oda, véletlenül, egy szellőztetés után. Nem lehetett jó napja, mert nagyon hűvös van az épületben, úgyhogy remélem tanult belőle, és ezentúl nem ugrál majd be mindenféle ablakokon. Nem gondoltam volna, hogy örülni fogok annak, hogy annyira félős, hogyha idegen zajokat hall, inkább elbújik. Úgyhogy olyan ablakon nem fog beugrani, ahonnan bentről mozgást hall.

Vigyázat, "anya tanításai" rovat jön!                                                                                                                                       Ifjúkoromban volt egy barátom, akivel amikor találkoztunk, mindig megkérdeztük egymástól: "Mit olvasol?" - és akkor hosszú elemzésekbe kezdtünk az általunk éppen olvasott műről. Ennek jegyében ajánlom "Steigervald Krisztián: Generációk harca" című könyvét. Hatására türelmesebb és megértőbb lettem más generációkba tartozó embertársaim irányába. Ráébredtem, hogy hiába igyekszünk, nem fogjuk kinevelni a gyerekeinkből a generációs meghatározottságokat. Felismertem saját korlátaimat is, így elnézően tudok mosolyogni, amikor érzékelem, hogy éppen generációm hangja beszél belőlem.  Megtudtam, hogy azért akartak mindig etetni anyósomék, meg azért spórolnak annyira a szüleim, mert ők a 2. világháborúban voltak gyerekek. Hogy azért igyekszünk pontosak lenni, ha találkozunk valakivel, mert régen mobiltelefon hiányában nem tudtunk szólni, hogy késni fogunk. És ugyanezért "link" egy mai fiatal. Hogy nem csak az én gyerekeimet szippantotta be az online világ annyira, hogy inkább a sötét szobában ülnek, minthogy valami kültéri programot szervezzenek maguknak. Hogy nem jellemhiba, hanem generációs viselkedés, hogy a gyerekünk után az iskolába visszük az otthon hagyott tornazsákot, és még ő hibáztat minket, amiért otthon hagyta. Vicces, amikor fiatalabb, Z generációs gyerekeink "leboomerezik" - ők boomer-nek nevezik a mai világban való tájékozódásban hozzájuk képest kevésbé kompetens embereket - az ugyanabba a generációba tartozó, idősebb testvérüket. Úgyhogy ezentúl nem próbálom őket rábeszélni olyan programokra, melyek csak nekem kedvesek. Bár nem sűrűn olvasnak könyveket, bizonyos témákról mégis több, mint meggyőző a tudásuk. Régen sokat gondolkodtam azon, vajon hogyan lehetséges ez, de most már tudom, hogy ha valami érdekli őket, annak részletesen utánanéznek a neten. A netes - mindenféle nációba tartozó emberkékkel való - játék következtében, és mert sok egyéb téma is szóba kerül (Egyikőjük összebarátkozott egy kazah fiúval, ezáltal mindenfélét megtudtunk az országáról, még meg is hívtuk vendégségbe. Aztán fiunk küldött neki egy videót a röszkei zavargásokról, és az apja ezt látva nem engedte Európába jönni, mondván, "túl veszélyes hely". Tette ezt úgy, hogy Kazahsztánban nem lehet úgy végigmenni az utcán, hónunk alatt egy laptoppal, hogy ne ragadnák el tőlünk.) nagyon jól beszélnek angolul. Legkisebb fiunk kötelező olvasmányát angolul töltötte le a testvére. Erre ő azt mondta, végül is mindegy, melyik nyelven olvassa el. Korábban volt olyan időszak, amikor megijedtem, mert bizonyos szavak előbb jutottak eszébe angolul, mint magyarul. Gondolkodtam is rajta, milyen ciki, hogy én jóval kevésbé beszélem ezt a nyelvet, mint ők. De erről is olvastam a fenti könyvben, hogy a mostani gyerekek sok mindent már jobban tudnak, mint a szüleik, csorbul a tekintélyünk. Ha problémám támad a számítógéppel, azt is ők oldják meg, hiszen míg mi a középiskolában a Commodore 64-en pötyögtünk, addig ők már "mobiltelefonnal a kezükben születtek". Jó, a  nagyok azért még nem, de már azzal szocializálódtak. Felgyorsult világunkban a generációk közti rések szakadékokká tágultak. Nagyszülők és unokák között sok esetben szinte áthidalhatatlan a távolság.