Walt Whitman 19. századi amerikai költő verseskötetének címe.
Néhány sor "Ének magamról" című verséből:                                                                                                      "Henyélek és lelkemet vendégelem,
   Hátradőlök, kedvemre henyélek és egy nyári fűszálat figyelek."

Igazda csak Maura tudta ráadni a hámot, ezért csak őt tudta kivinni a kertbe. Először szinte laposkúszásban haladt, de aztán egyre inkább eluralkodott rajta a kíváncsiság, és már normál tartásban szaglászott. Utána nem kaparta az ajtót, hogy újra kimehessen, úgy tűnt, elég volt neki ennyi. Mia viszont nem jutott ki, mert nem engedte magára adni a hámot. Azt hiszem, meghaladja a képességeit, hogy a fejében összekösse a hámot a sétával. Macskahordozó hátizsákkal is sétált Mauval Igazda egy nagyobb kört, de nem ment ki a kerítésen túlra. Ebben az élményben viszont már Miának is része volt . Amikor kint volt Mau, Mia hangosan nyávogva hiányolta bent. És amikor ő hangosan nyávogni kezd... Van egy folyosó a házban - onnan nyílnak a szobák - ott gyakran nyávog Igazda szobájának csukott ajtaja előtt. Mostanában akkor is nyávog a folyosón, amikor nem akar egyik szobába se bemenni. Gyanús, hogy csak azért kiabál, mert élvezi, hogy ott olyan jól visszhangzik a hangja. Ráadásul ő nem csak simán nyávog, hanem hosszan elnyújtva szinte hangsúlyoz közben, mint egy akaratos kisgyerek. Olyasmi hangokat ad ki, mint egy szerelmes kandúr. Mintha az emberi beszédet akarná utánozni, szinte felkiáltó mondatokat használ.

Amíg az előző bekezdést írtam, Igazda Maut sétáltatta a kertben. Belülről  hiába torlaszolta el az ajtót - amelyen csak belül van kilincs, ezért a kertből nem lehet becsukni - Mia kicsit tágította a rést, és kiszökött rajta. Én kiabálni kezdtem, Igazda elengedte Mau pórázát, és üldözni kezdte Miát. Mau a hámmal beszaladt az ajtón az ebédlőasztal alá, és szédelegni kezdett , mint egy részeg. Azt hittem, menten összeesik. Közben az udvaron fel-alá szaladt Mia, nyomában Igazdával - mint egy burleszk filmben, csak a zongorakíséret hiányzott. Végül minden jóra fordult, Mau jól lett - talán megnyomta a nyakát a póráz menekülés közben -, Miát pedig sikerült elkapnia Igazdának. 

Írtam már arról, hogy bár Mau a kisebb - most már csak egy árnyalattal -, mégis ő a domináns. Már az olyan stratégiailag fontos helyeken - mint a torony -, is általában ő tartózkodik. Imádja ezt a helyet, nyilván azért, mert kilát belőle a kertbe, az ebédlőbe, közvetve az előszobába és a konyhába is. Mia ez idő alatt rendszerint az ebédlőasztal alá betolt székek valamelyikén gömbölyödik, vagy a torony melletti fotelban alszik. Ki gondolná, hogy a kisebb,  kölyökarcú és óvatlanabb Mau  a főnök? Bár hétvégén vendégeink voltak , és miközben Mia időnként átsétált a helyiségen, ahol tartózkodtunk, Mau végig a pianínó mögött kuksolt. A lenti képen egy kivételes pillanat látható:

Az imént egyik legkedvesebb foglalatosságuknak hódoltak - az étellopásnak. Ez az alkalom mégis különlegesnek mondható - "Ez az este más, mint a többi, miért?", hangzik el a kérdés a zsidóknál, a széder este bevezetéseként - , merthogy párolt padlizsánt loptak. Amikor Igazda jelentette ezt a bűnös cselekedetet, számomra nem volt kétséges, hogy érintetlenül hagyják majd a zsákmányt. Úgyhogy nagyon meglepett, hogy befalták az egészet. Ilyen megveszekedett ragadozóktól nem számítottam ilyesmire, legyenek bármennyire is háziasítva. Az is meglepő, hogy a tűzhelyen hagyott serpenyőből rendszeresen nyalogatják az olívaolajat. És mivel szinte mindig van ilyen edény a tűzhelyünkön, el sem merem képzelni, mennyi olajat ehettek meg eddig titokban.

Gyakran, amikor szaglásznak, vagy figyelnek valamit, felemelik az egyik mellső mancsukat, ahogy a kutyák szokták, meg a vadonban a ragadozók. Előző cicáimtól ritkán láttam ezt a mozdulatot, leginkább akkor, ha vadásztak. Nem csoda, hogy mindig ezen az ablakpárkányon heverésznek, mert csak itt süt be a nap a lakásba:

Amikor mindenhol azt olvastam a bengáli macskákról, hogy milyen intelligensek, azt gondoltam, biztosan felülmúlják majd Aszát. Vártam, hogy majd kinyitják az ajtókat, mert ezt Asza is tudta, úgyhogy mennyivel inkább tudni fogják majd ők is, hiszen okosabbak nála. Mostanra - hogy még mindig nem tudják kinyitni az ajtókat, meg sok minden másból is - rájöttem, hogy Asza okosabb volt náluk. Eddig billenőre sem mertem kinyitni az ablakokat, ha jelen voltak, mert Asza olyankor felugrott, hogy kibújjon a résen. Ők azonban csak szaglásszák a beáramló levegőt. Asza után labdába sem rúghatnak.