Bár nem vagyok Edda rajongó, mégis már másodszor merítek Edda számból a címadásnál. Ugyan a fenti szám már a fénypontjuk - a hűtlen - után született, akkoriban annyit játszották a rádióban, hogy máig kívülről tudom a szövegét. Ránézve a bejegyzés első bekezdésében előforduló szavakra, a "kör" szóról erre asszociáltam. Számomra a blogírás legkedveltebb része a címadás. Amikor még nincs semmi tippem, de tudom, hogy miután elolvastam az első bekezdést, biztosan eszembe jut majd valami. Régen nem bíztam volna benne, hogy lesz majd megfelelő ötletem, de úgy látszik, elértem azt a kort, amikor már kevésbé szorongok azon, hogy mit gondolnak mások, és ez kellőképpen felszabadítja a kreativitásomat.

A hárommal ezelőtti lakásban, ahol éltünk, az ajtókon át körbe lehetett járni a lakást. A gyerekek imádták kihasználni ezt a játék során, én azt mondanám, fiús háztartásokban szinte kötelező, hogy legyenek ilyen megoldások a házban. Most újra van két ilyen kör is a lakásban, és úgy látszik, a gyerekeken kívül a macskák is szeretik. Remekül lehet ott fogócskázni, meg etetés előtt újra meg újra megjelenni a konyhában. Arra is jó, hogy az egyik ajtón kimennek a konyhából, megnyugtatva minket, hogy nem tudnak már ételt lopni, aztán a másik ajtón mégiscsak besurrannak a helyiségbe. Mia az előbb a tőle megszokott hangerővel nyávogott a folyosón. Igazda kiment, hogy megnézze, mi a problémája. Erre elhallgatott, és eltűnt. Nem tudtunk másra gondolni, minthogy direkt bújócskázik velünk. Ha Igazda szobájának ajtaja be van csukva, addig nyávognak előtte, amíg be nem engedi őket. És mivel gyakran fejhallgató van Igazda fején, még Miának is ki kell tennie magáért a nyávogás hangerejét illetően.

Mau annyira kis béna. Lecsúszik a bútorokról, rohangáláskor gyakran hallom, hogy koppan a feje. Erről eszembe jut egy ismerősünk cicája, aki úgy halt meg, hogy nekiszaladt egy bútornak, és beverte a fejét. Úgyhogy eléggé féltem Maut az efféle balesetektől. Eleinte azt hittem, azért ilyen ügyetlen, mert még kiscica. De mostanában is rendszeresen előfordulnak vele ilyesfajta történések. Még nagyobb a kontraszt, ha összehasonlítjuk Miával, aki jóval talpraesettebb. Szó szerint! Ha a cukiságot tanítani lehetne...:

Látszik, hogy már közelednek a felnőttkorhoz, mert jóval több időt töltenek alvással. Most, amikor nem süt a nap, még többet lustálkodnak. Ha hűvösre fordul az idő, már nem is vágynak annyira a szabadba. Ismerjük a napsütés hatásait, még a mi hangulatunkra is nagy hatással van. Én is jóval optimistább voltam az előző, tavaszias napokban. Egyre inkább távolodik a viselkedésük a bengáliakról szóló hiedelmektől - hogy hiperaktívak, vagyis folyton nyüzsögnek - és közelednek egy normál házi macskához, miszerint - az étkezések körüli időszakokat, meg némi játékkal töltött időt kivéve - szinte egész nap alszanak. Már a madzagisten  is csak jól megválasztott időpontokban válik be.

Igazda megkezdte a sétához való szoktatásukat. Egyenként betette őket a macskahordozó hátizsákba, és tett velük néhány kört az udvaron. Várakozásainkat felülmúlóan tetszett nekik, utána sokáig kaparták az üveget a terasz ajtaján - és azóta is gyakorolják ezt a tevékenységet -, hogy kijussanak valahogy. Mia már kétszer kiszökött a bejárati ajtón, egyszer a terasz ajtaján jött vissza, egyszer Igazda hívta vissza a szomszéd udvarról. Csodáltam, hogy ennyi lélekjelenléte volt egy ilyen stresszes helyzetben. Mau pedig idővel talán a "Bob, az utcamacska" című remek film - milyen más jelzőt mondhatna egy macskamániás egy macskás filmről  - hősének mintáját követi majd, mely igaz történetében egy kóborcica egy hajléktalanhoz szegődik, és mindenhova követi. Igazda legalábbis nagy terveket sző vele erdőben való sétáltatásról, városi utazásokról. Jó, én is szoktam arról álmodozni, hogy az ölembe gömbölyödnek.