Egy kis teológia: a fenti bibliai mondat görög eredetijében a "homályosannak" fordított szó helyén az "enigma" szó szerepel, melynek jelentése: talány, rejtvény.  Így, hogy "tükör által talányosan", egy kicsit más a jelentése. Ami utalhat a tükör mutatta anomáliákra, melyek nyilván durvábbak lehettek kétezer éve, mint ma.

Miután még mindig nem tudják kinyitni az ajtókat, arra jutottunk, hogy míg Asza reál beállítottságú volt, a mauk inkább humánok :-) Ennek ellentmond, hogy egyikőjük imádja nézni, ahogyan forog az elöltöltős mosógép dobja. Olyankor gyakran leül elé, és percekig bámulja. Mau a tévét is előszeretettel nézi, a fülét előre fordítva figyel, szemével pedig követi a mozgásokat. Azért ott még nem tart, amit az interneten olvastam, hogy van olyan bengáli, aki a távirányítóval bekapcsolja a tévét. Aztán azon gondolkodtunk, hogy Asza mikor tett szert az ajtónyitás képességére. Nem emlékszünk rá, de kölyökkorában még nem tudta, úgyhogy van remény a mauknak. Már ha ezt reménynek lehet nevezni, mert inkább annak örülnénk, ha továbbra is tudnánk arra használni az ajtókat, hogy elkülönítsük őket. Annak sem örültünk anno, amikor Mikka cicánk megtanulta kinyitni rossz szigetelésű hűtőnk ajtaját. Egy zárat kellett ráapplikálni, mert reggelre rendszeresen nyitva találtuk, némi hiánnyal a tartalmát illetően. Máig emlegetjük, amikor megdézsmált egy nagy darab ajándékba kapott sonkát.

Hogy teszteljem az intelligenciájukat elhatároztam, hogy megcsinálom velük a tükörteszt egyszerűsített változatát. Az eredetiben festékkel tesznek egy pontot az állat pofájára, majd elé tesznek egy tükröt, és figyelik, realizálja-e, hogy a tükörben látott pötty tulajdonképpen az ő arcán van, azaz megpróbálja-e eltávolítani magáról. Izgatottan vártam az eredményt, bár nem tudom, mire számítottam, hiszen ezen a teszten csak orángutánok, gorillák, csimpánzok, delfinek és varjúfélék szoktak átmenni. Még ha kellően intelligensek lennének, akkor sem teljesítenék a tesztet, mert a tükörképnek nincs szaga, ők pedig azon tájékozódnak. Számtalanszor tapasztaltam, hogy "nem hisznek a szemüknek". Olyannyira, hogy amikor velem szemben ült Asza, addig nyugodtan eszegethettem egyik kedvencét, a kukoricát, amíg meg nem érezte az illatát. Amikor megfordult a szél - mint a Mary Poppins regényekben -, és felé kezdte vinni az illatokat, onnantól nem lehetett bírni vele, annyira meg akarta szerezni az ételt. Talán arra gondoltam, összehasonlítom őket Aszával, aki figyelmen kívül hagyta a tükörképét, és csak arra használta a tükröt, hogy lássa, mi történik a háta mögött. Ha mögötte ültem, úgy tartotta velem a szemkontaktust, hogy a tükörképem szemébe nézett, ezãltal pedig a tükörképe az én szemembe. Az én kísérletem az volt, hogy a mauk elé tükröt állítottam, és figyeltem, hogy mit csinálnak. Ők sem mentek át a teszten, csak jöttek-mentek előtte, meg mögötte, de figyelmen kívül hagyták a tükörképüket. De akkor miért figyelik a tévé képernyőjét? Feltűnő volt, hogy a tükörben hiába volt előttük egy mozgó kép, ez egyáltalán nem keltette fel a figyelmüket. Pedig más helyzetben ha mozgást tapasztalnak, azonnal odakapják a fejüket. Vagy érzékelték, hogy ezt a mozgást ők idézték elő? A helyükben én biztosan odanéztem volna egy pillanatra legalább. De ők úgy viselkedtek, mintha nem is látnák a tükörképüket.

Az is érdekes, hogy ugrás helyett mennyire gyakran inkább másznak. Belemélyesztik karmaikat a megmászni kívánt bútorba, és szinte felhúzzák magukat. Nem azért csinálják így, mert nem tudnak felugrani, mivel vaduláskor gyakran helyből magasra  felugrálnak. Persze lehet, hogy még kölyökkorukból - amikor még nem tudtak a magas bútorokra feljutni - maradt vissza ez a viselkedés. Imádom nézni őket amikor ugrálnak, hogy milyen rugalmasak. Úgy pattognak, mintha apró rugók lennének a mancsaik alatt. Volt olyan, hogy szembe szaladtak egymással, és amikor találkoztak mind a kettő felugrott vagy egy méter magasra. Nekünk magasugrás előtt nekifutásra van szükségünk, hogy lendületet nyerjünk, de ők megoldják anélkül is.

Tegnap Miát utolérte a végzete, mert elvittük ivartalanítani. Amikor érte mentek az állatorvoshoz, még kábultan ráadták a macskaruhát - mármint Mia volt kábult, csak ő volt bedrogozva -, hogy ne tudja nyalogatni a sebét, de ő hirtelen elszabadult. Nem tudom, hogyan tudott kibújni a ruhából. Minden jelenlévő őt próbálta becserkészni, de bemenekült egy bútor alá, és még Igazda kezét is szétkarmolta. Itthon egy darabig nem engedtük ki a hordozóból, aztán amikor már felélénkült, nagy nehezen felmászott a fűtőtestre, de amikor változtatni akart a testhelyzetén, leesett. Hamar kiheverte az eseményt, mert másnapra már újra a régi volt. Kemények ezek a mauk! Az emberek általában kivetítik az érzelmeiket az állatokra, így az ivartalanítással kapcsolatosan is így tesznek. Én azt gondolom, hogy egy cicánál nincs különösebb jelentősége, ha "megfosztják nőiességétől". Ez egy ösztön, amelynek hiányát ő nem érzékeli. Nincs mögötte az a a tudati tartalom, mely nálunk, embereknél dolgozik. A  menhelyeken ma már alap, hogy minden bekerült cicát ivartalanítanak. Így is megállíthatatlanul szapora ez a faj, ami az énekesmadarakra nézve tragédia.

Mostanában kezdik felfedezni a torony adta játéklehetőségeket: hogy milyen jól lehet pofozgatni a felfüggesztett golyókat - igaz, hogy a karmuk mindig beleakad és alig tudják kihúzni - meg, hogy a különböző rekeszekből remekül lehet megtámadni a másikban fekvő testvért. Mivel az oldala karomkoptató anyagból van, ezen is gyakorolhatják a mászás tudományát, így jutnak fel a tetejére.

Szeretnélek megkérni benneteket, akik olvassátok ezt a blogot, hogy személyes üzenetben jelezzetek vissza nekem róla! Nem ömlengést várok, inkább csak egy jelzést, hogy a kommunikációs csatorna túlsó végén is van valaki, nem vagyok egyedül. Így, amikor írom, odaképzellek majd benneteket a másik oldalra, elvégre könnyebb konkrét valakinek írni, mint csak úgy általában. Látom, hogy néhány ember olvassa, mégis rossz, hogy csak úgy írok a vakvilágba, és nem tudom megkonzultálni senkivel az írottakat. Ha tudnám, hogy örömöt szerzek vele, az feldobna, és további motivációt adna.