Nagyon szeretem a road movie- kat. Egyik kedvencem a "One Week". Nem is a történetéért kedvelem - spoiler jön: nem szeretem, hogy happy end a vége -, inkább a zenéjéért, meg a hangulatáért. Volt, hogy napokig csak ezt a filmzenét hallgattam a biciklin, amikor a gyerekekért mentem az óvodába, meg az iskolába. A lenti számra akkoriban még azt is mondtam, hogy ez szóljon majd a temetésemen:

Egyik este véletlenül nyitva maradt egy ablak éjszakára. Mia kihasználva ezt, kibújt a szúnyogháló mellett, és mire reggel felébredtünk, eltűnt. Reggelire sem került elő, hiába szólongattuk az udvaron. Az elkövetkező napok során Mauval a macskahordozó hátizsákban - a nyávogására hátha előjön Mia - többször elindultak a fiúk a keresésére, de hiába. Igazda A4-es papírokat nyomtatott - olyan hatásvadász mondatokkal , mint hogy "Testvére nagyon várja! " - a keresésére, melyeket kitűztek a környéken. Este szorongva feküdtünk le, reggel reménykedve ébredtünk. Így telt el 5 nap, amikoris estefelé nyávogást hallottak a fiúk az udvarról. Azt hitték Mau szökött ki valahol, de jobban megnézve Igazda felismerte Miát. Rohantak az ajtóhoz, hogy lássák, épségben jött-e meg. Úgy viselkedett, mintha csak az előbb ment volna ki levegőzni egyet. Egyébként, ez alig egy órával azután történt, hogy kirakták a plakátokat. Amikor beengedtük a lakásba, folyamatosan nyávogva kereste Maut, még evés közben is próbált hangot adni, ami igencsak torzra sikeredett, mintha félrenyelt volna valamit. Mau viszont eltűnt, egy ágyneműtartóba bújva találtuk meg. Elbújt előle? Miért? Pedig azt tapasztaltuk, hogy a következő napokban jobban kötődtek egymáshoz, mint előtte: többször egy széken aludtak összebújva, pedig már alig férnek el ilyen kis helyen. Amíg egyedül volt Mau, folyamatosan Igazdán lógott, már terhes volt neki, hogy mindenhova követi, és lépten-nyomon az ölébe fekszik. Csupán nekünk okoz hiányérzetet, hogy nem tudjuk, öt napon át mit evett, hol aludt éjszaka, kivel találkozott... A három érzékenyebb családtag elmondta, hogy az előző éjszaka azt álmodták, hogy Mia visszatért. Én ezen már meg sem lepődöm, gyakran előfordulnak hasonló esetek náluk. A legemlékezetesebb számomra, amikor Igazda kisgyerekkorában egyszer fáradtan lerogyva egy székre arra gondoltam: "De jó lenne, ha itt lenne a könyv, amit olvasok! De most fel nem állok érte!". Erre kezében a könyvemmel megjelent az addig a másik szobában játszó Igazda, és átnyújtotta azt. Megjegyzem, előtte sosem olvastam abban a székben, és az sem volt triviális, hogy éppen azt a könyvet szeretném, mivel általában több könyvet olvasok parallel. Kenyéradónál nem ritka, hogy akit felhív telefonon az úgy jelentkezik be, hogy "éppen rád gondoltam, amikor megcsörrent a telefon". De olyan is előfordul, hogy egy ismerősével álmodik, akivel aztán másnap véletlenül összefut egy mindkettőjük számára idegen városban. Ezek után napokig alig ment ki az udvarra, azt gondoltuk, nem fog újra messzire elkóborolni. De nem kellett hozzá egy hét, és megint nem jött elő Igazda szólongatására, aki Mau nyávogásából felismerte, hogy a testvérét keresi. Néhány óra múlva megjelent bajszán egy szösszel tanúsítva, hogy valami szűk helyen járt. Úgyhogy újabb olyan emlékekkel gazdagodott, melyeknek mi nem vagyunk részesei. Ahogy nőttek a gyerekek, nehéz volt megszoknom, hogy egyre kevésbé vagyok jelen az életükben, egyre kevesebb közös élményünk van. Úgy látszik, ezt Miával is át kell élnem :-), hogy mostantól van egy másik élete. Az utóbbi mondatrész is a Lecsó című filmből való.

A neten olvastunk olyan esetről, hogy valaki vegetárius étkezésre akarta szoktatni a macskáját. Persze nem sikerült. Lehet, hogy inkább a mauknál kellett volna próbálkoznia. Merthogy legutóbb a töltött káposztából loptak, de nem a húst, hanem a káposztát. Egy konyhapulton felejtett camembert sajtot is megdézsmáltak. A különböző tésztákat is szívesen fogyasztják, arról már többször írtam, hogy imádják a glutént mindenféle formájában: kenyér, zsemle, kifli, kalács, perec, stangli, pogácsa, briós, pizza, croissant, tortilla, pita, mint Csukás István: Pom Pom meséiben Gombóc Artúr a csokoládékat ("a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a hosszú csokoládét, a lapos csokoládét"). Nem tudom, a nálam fiatalabbak mennyire ismerik a fenti művet, de kortársaim biztosan emlékeznek erre a rajzfilm sorozatra, vagy a Lolka és Bolkára, vagy a Rumcájszra.. És, hogy egy sorozat következő részére egy hetet kellett várni, nyáron pedig egy egész évszakot, mint manapság a tehetségkutatóknál. Gyerekeimnek már úgy mesélek a hetvenes évekről, mint a szüleim anno a háborúról, vagy a Rákosi-korszakról nekem. Hogy nem volt hétfőn tévéadás, meg csak két adó volt, ezért mindenki ugyanazt a műsort nézte esténként, ennek következtében másnap megbeszélhettük egymással az előző napi élményeket. A monoszkópot sem ismerik, mely ábra műsorzárás után jelent meg a képernyőn, és a tévékészülék pontos beállítását szolgálta. Manapság hiába sugároz több csatorna, több időpontban híreket, Kenyéradó még mindig 19.30-kor ül le a tévé elé híradót nézni, mert gyerekkorában akkor kezdődött. A monoszkóp: 

Az alábbi történetet csak elmondásból ismerem, mert hajnalban történt, ezért én átaludtam: A fiúk hangos nyávogásra ébredtek. Szaladtak ki az ebédlőbe, mert ez akkoriban történt, amikor Mia elkalandozott. Kiderült, hogy csak Mau akart kimenni az udvarra a bukóra nyitott ablakon keresztül, de az egyik karma beakadt a szúnyoghálóba, és nem tudta kihúzni. Teljesen kicsavarodott a teste, ahogy menekülni próbált. A macskák ilyenkor nem jönnek rá, hogy csak be kellene húzniuk a karmukat, és már mehetnének is tovább. Alátettek egy párnát, hogy felemeljék, hogy ne feszüljön annyira a mancsa, majd trombitaolajjal - ez volt kéznél - bekenték a karmát, hogy könnyebben kicsússzon. Így már ki tudták szabadítani. Utána egy ideig még sántított - izgultak kicsit, mert anyukám cicája úgy maradt sánta, hogy egy terítőbe akadt a karma -, de aztán minden rendbe jött. 

"Anya tanításai" rovat: ha bármelyikünket megkérdeznék, hogy mi "A" családi filmünk, azonnal rávágnánk, hogy a "Lecsó". Számtalanszor megnéztük - nálunk ez minden idők legnézettebb filmje -, ha már régen láttuk, egy idő után elvonási tüneteink támadnak. Túlzás nélkül állíthatom, hogy napi szinten idézgetünk belőle. Egyikünk belenézett az angol eredeti nyelvű változatba, de mint annyiszor, ezúttal is jobbnak bizonyult a magyar szinkronos. Nem is mondok róla többet, nehogy úgy járjak, mint Kenyéradó osztálytársa, amikor a hetvenes években moziban látta a Gyalog-galoppot, és utána számtalanszor elmesélte a szünetekben. Amikor végre, négy év múlva, a többiek is megnézhették, csalódottan állapították meg: "a Birkás jobb volt". Biztosan azért is a kedvencünk a Lecsó, mert Kenyéradó szenvedélye a főzés. (Túl) sok időt tölt el a konyhában, de mivel a gyerekek ízlése eléggé konzervatív, ritkábban dicsérik a főztjét, mint amennyire megérdemelné. Megbántam, hogy az előző karácsonyra vettem neki egy gourmet szakácskönyvet, mert ezzel azt támogatom, hogy még inkább elszakadjon a hétköznapi ételektől, így sosem ehetek többet például sárgaborsó főzeléket. Merthogy én fizikailag nem tudok készíteni magamnak. 

Szolgálati közlemény: írogatás közben véletlenül rányomtam a "középre rendezés" ikonra, ezért átrendeződött a szöveg képe. Mivel nekem a dizájn elsődleges, nagyon tetszett így, ezért meghagytam, és bár kissé fura, hogy az új sor közepén villog a kurzor, és gépeléskor mindkét irányba bővül szöveg, ezáltal balra is tolódik - mint az Európai Néppárt -, a továbbiakban is így fogom használni.