Mia bundáját csodálva arra gondoltam, hogy az állatokon alig látszódnak az öregedés jelei. Max. itt-ott megjelennek rajtuk fehér szőrszálak, meg kissé megereszkedik a hasuk. De még ekkor is szépek. Az emberek pedig ráncosak lesznek, igencsak megváltozik az alakjuk, megőszülnek, és még hosszan sorolhatnám. Ki látott már például öreg békát? Persze, a vadonban az állatok ritkán élik meg az öregkort, és nekik öregen is táplálékot kell szerezniük, úgyhogy tartaniuk kell a kondíciójukat, minket pedig ellátnak fiatalabb rokonaink - ami a kétkeresős családmodellben jóval nehezebb -, vagy bevonulhatunk egy szeretetotthonba. Őseinknek nem kellett azon gondolkodniuk, maradjanak-e önállóak, vagy költözzenek-e inkább a gyermekeikhez, hiszen eleve együtt éltek, meg általában amúgy sem voltak hosszú életűek. Csak az előző század folyamán terjedtek el a társadalomban a nukleáris családok (csak 2 generáció él együtt), amelyekben már nincs kapacitás ápolni az idős hozzátartozót. Meg az állatok szinte egész életükben szaporodnak, az utódneveléshez pedig fittnek kell lenniük. Tényleg, az is milyen kemény lehet, hogy folyton - újra, meg újra - kicsik a porontyaik. Nekem megkönnyebbülés volt, amikor a fiaim már kinőttek a kisgyermekkorból, szert téve némi önállóságra. És amíg nálunk, embereknél, fokozatosan romlanak az életműködések, így - jó esetben - van időnk hozzászokni a nehézségekhez, ők a végén viszonylag hirtelen omlanak össze. 
Amikor a mauk először találkoztak a száraztáp adagoló hengerrel - meg kell tölteni száraztáppal, és ahogy gurul, egyenként kiesnek belőle az étel darabkái -, nehezen fogták fel, hogy aktív közreműködésükre van szükség ahhoz, hogy táplálékhoz jussanak belőle. Ezért először azt hittem, butábbak mint Asza volt, aki ügyesen megszerezte belőle az élelmet. Második alkalommal azonban igencsak gyakorlottnak bizonyultak, tologatták, pofozgatták, Mau olyat is csinált, hogy a kigurult darabra rátéve a mancsát közelebb húzta azt magához. 
Észrevettem, hogy amikor vadulnak, és üldözik egymást, az előszoba járólappal borított csúszós felületén direkt farolnak. Szándékosan hirtelen kanyarodnak, és élvezik, hogy kicsúszik a lábuk. Most már nem olyan játékosak, tegnap például Mau alig akarta abbahagyni a mosakodást, amikor Igazda "madzagistenezni" próbált vele. Némi nógatás után beindult, de hamar megunta, és otthagyott minket, azaz egyszerűen kisétált a szobából.
Mau felmászott a dobozok tetejére, és amikor lefele tartott, megcsúszott, és leesett. Volna, mert Igazda, mint egy védőangyal, elkapta. Tényleg védőangyal, mert azért állt ott, hogy vigyázzon rá. Amikor ez másnap megismétlődött, gyanússá vált, hogy számít rá, hogy Igazda majd megakadályozza a leesésben, ezért óvatlanabbul mozog, ha ő jelen van. Pedig a párducmacska gének eléggé ígéretesek, és az is feltűnő, hogy csak akkor ügyetlenkedik, ha Igazda jelen van. Mau túlzásba viszi Igazdához való ragaszkodását, ez már-már függőség. Ha leül, az ölébe gömbölyödik, ha megsimogatja, törleszkedik hozzá, és azonnal dorombolni kezd. Azon túl, hogy mindenhová követik, amikor elmegy valahova, még sokáig ülnek a bejárati ajtó előtt, és nyávognak. A fürdőszoba ajtaja előtt is ugyanezt csinálják, amíg bent van.
